Nagyvárad rövid története

Nagyvárad (Oradea, Grosswardein) Bihar megye székhelye a Sebes Körös partján terül el, Románia és egyben Erdély nyugati kapuja, a Partium legfontosabb városa. A régészeti leletek szerint a város helyén már a kőkorszakban, illetve a bronzkorszakban több település volt.

A jelenkori város története a X. században a vár megalapításával kezdődik. Neve is mutatja várad = kisméretű, megerősített hely. A legrégibb feljegyzések szerint a vár azon a helyen állt, ahol a Hévjó (Pece) patak a Körösbe ömlött. A hagyományok szerint I. (Szent) László (1077-1095) itt egy monostort alapított, amelyet később püspökségi rangra emelt. Még uralkodása idején kezdik építeni a Szűz Máriának szentelt hatalmas székesegyházat (60 m hosszú, 35 m széles) gótikus stílusban. Halála után sírja zarándokhely és az úgynevezett istenítéletek helye lesz, melyről a Váradi Regestrum (1208-1233) is hírt ad. Magyarország számos királya, így II. István, II. András, Luxemburgi Zsigmond itt temetkezett el, vagy királlyá koronázása után a sírhoz zarándokolt, mint például Nagy Lajos 1342-ben.

A várat olasz építőmesterek segítségével évszázadokon át építik, bővítik. Az itáliai mesterek jelenlétét a vár körül ki­alakult telephelyek nevei is mutatják, mint: Olaszi, Velence, Pádua.

A XIV. században itt tevékenykedtek a Kolozsvári testvérek: Márton és György, 1360-1365 között elkészítik Szent István, Szent László és Szent Imre egész alakos szobrait, majd 1390-ben Szent László hatalmas lovas bronzszobrát, melyet a székesegyház előtt helyeztek el.

A XV. században Várad a reneszánsz egyik központja lett, elnyeri a „felix civitas” (boldog város) jelzőt Zrednyai Vitéz János püspöksége alatt, aki a várost a magyar humanizmus fő központjává tette. Hatalmas könyvtárat alapít, udvarában a kor jelentos gondolkodói tevékenykedtek (például Janus Pannonius), csillagvizsgálót állít fel. Georg Pauerbach, bécsi csillagászprofesszor, ide helyezte a kezdő délkört, s innen számította a nap- és holdfogyatkozást a híres Váradi Táblákban (Tabulae Varadiensis).

A XVI. században Várad új és fontos szerepet tölt be, főleg Mohács (1526) és Magyarország földarabolása után (1541), mivel Erdély legfontosabb végvára lett, sőt Izabella és János Zsigmond idejében fejedelmi székhely. A reformáció Váradot is eléri, 1562-ben a váradi zsinat elfogadja az új hitvallást. Mivel fontos végvár, bővítésével az erdélyi fejedelmek is sokat törődtek, így a Báthoriak, Bethlen Gábor, vagy I. Rákóczi György és felesége, Lórántffy Zsuzsanna.

A XVII. században a török veszedelem 1660. nyarán Váradot is eléri, s 46 napig tartó ostrom után, augusztus 27-én török kézre kerül. A törököt osztrák segítséggel (Heissler Donáth tábornok) sikerül kiűzni 1692. május 28-án, s ezzel megkezdődik a Habsburg-korszak.

A XVIII. században a város újraéled, nagy építkezések kez­dődnek, például a barokk palota, új székesegyház, kanonok sor, ekkor alapította Mária Terézia a görög-katolikus püspökséget, és 1780-ban kezdi meg működését a királyi Jogakadémia, ahol magyarok és románok együtt tanultak (híresebb diák például Emanuil Gojdu). A román nemzeti mozgalom egyik képviselője Ignaţie Darabant püspök is itt tevékenykedett.

1798. augusztus 26-án került sor a városban az első magyar nyelvű hivatalos színielőadásra.

A XIX. század nagy eseményei, így 1848, Váradot az események középpontjába sodorják, itt volt a honvédség hadfelszerelési központja, ágyúöntödék, lőpormalmok, emiatt nem véletlenül nevezte Kossuth Lajos a magyar „Birmingham”-nek. Számos mártírja is van a városnak: Nagy Sándor József, Szacsvay Imre, vagy Rulikovszky Kázmér. 1848. után Várad új fejlődési szakaszba lép, s már mint Nagyvárad említik, mivel a négy középponti város: Újváros, Olaszi, Velence, Váralja egyesült.

A dualizmus időszakában (1867-1918) Várad az egyik legfejlettebb és leghaladóbb szellemiségi város lett, a „kultúra metropolisza”. Így elsők között vezetik be az áramot a közvilágításban (1906), megindultak az első villamosok (1906), telefonközpont létesült 300 előfizetővel (1888), közművesítik a várost, vízvezeték-hálózatot építenek ki. Fejlődik az ipar, kereskedelem (1900-ra 26 nagyvállalatot jegyeznek). A gazdasági élet mellett a szellemi élet a kultúra központja; a Holnaposok városa (Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Babits Mihály). Iosif Vulcan megalapítja a „Familia” folyóiratot, ahol Eminescu első verseit közlik, működik a „Hilária” kórus, saját színháza és több napilapja van a városnak. Bár nincs tudományegyetem, mégis számottevő kutatómunka folyt a magas fokú tanintézetekben. Megemlíthetjük Károly József Ireneus-t a Premontrei főgimnázium fizikatanárát, aki az elektromágneses hullám (első drótnélküli távírót készíti el Marconi előtt), a röntgensugarak (1896. december 12-én röntgenlaboratóriumot állít fel, elsőként Magyarországon) vizsgálatával foglalkozott. Kezdeményezésere megszervezett fizikai tanulóversenyeken tűnnek fel olyan világhírű tudósok, mint Teller Ede és Szilárd Leó.

Nagyvárad a repülés központja is, mivel 1910. augusztus 9-én Lanzendorf Lányi Antal a Bóné kútnál sárkányrepülővel mintegy 30 métert repült, majd repülési rekordot állított fel Debrecen és Nagyvárad között.

A művészetekben - főleg az építészetben - is élen jár, világhírű építészek alakítják a város mai arculatát, mint id. Rimanóczy Kálmán és fia, Jakab Dezső, a Vágó testvérek és mások.

Az első világháború után a város elveszíti az előző korszakban betöltött szerepét, egyszerű határ menti város lett. A második világháború után a kor szellemében szocialista várossá vált. Ma a majdnem 250 ezres város igyekszik újra visszaszerezni régi arculatát, fényét és szépségét.

dr. FLEISZ János

Várad térképe.