Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Ifjúsági vezetőképző a Rákóczi Szövetséggel


2012. október 04.







A Rákóczi Szövetség 2012. október 5-7. között tizedik alkalommal rendezte meg ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőjét a Kárpát-medencei középiskolai ifjúsági szervezetek számára. Iskolánkat ez alkalommal két XI. B osztályos diák, Tóth Ervin, Gelencsér Gergő és Apáti Tímea történelemtanárnő képviselték. A találkozó résztvevőinek minden költségét a Szövetség vállalta fel.


A rendezvény célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítésének elősegítése, vezetők képzése, a szervezetek munkájának segítése, hatékonyságának javítása, tartalmas és jó hangulatú együttlét.


A találkozó helyszíne a budapesti 4 csillagos Rubin Wellness & Konference Hotel, volt, ahol a Kárpát-medence 39 iskolájából 130 diák és tanár tölthetett el egy kellemes és hasznos hétvégét.


A rendezvény központi témája az ifjúság és az érték gondolata köré épült, számos érdekes és hasznos előadás hangzott el neves orvosoktól, közgazdászoktól, történészektől az értelmes életről, a jelenlegi gazdasági élet alakulásáról. Október 6. lévén Kedves Gyula hadtörténész előadását hallgathattuk meg az aradi vértanúkról, vetített képes előadás formájában megtekinthettük az Aradon őrzött aradi 13 vértanúhoz kötődő személyes tárgyakat. Felemelő érzés volt hallgatni Takaró Mihály irodalomtörténész szenvedélyes, szívhez szóló beszámolóját Wass Albert életéről, hitvallásáról, igazságairól, könyvében bemutatva az akkori kommunista rezsim által kiadott halálos ítéletet. Öröm volt megtudni Wass Albert hitvallását, amit a Szentírásból vett, és mintegy vezérigéül választotta egész életére és munkásságára nézve:„És megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket” ( Jn evang. 8:32 ). A nap folyamán sor került a csoportokra osztott diákrésztvevők csapatépítő feladataira is.


Nagy öröm volt mindenkinek az esti órákban a szálloda által igénybe vett wellness szolgáltatás, és különleges élmény volt a szombat esti Magyar Nemzeti Filharmonikusok komolyzenei koncertje is a csodálatos Művészetek Palotájában, majd gyönyörű volt látni Budapest fényeit, hisz késő este még egy buszos városnézésre is jutott idő.


Vasárnap a Rákóczi Szövetség elnöke, dr. Halzl József beszélt, és emlékezett vissza az 1956–os forradalom legmeghatározóbb eseményeire, amit fiatal egyetemistaként élt át, és személyességével még közelebb hozta hozzánk azokat a dicsőséges napokat. A forradalom napjait felidéző naplóját az előadás után a résztvevők számára dedikálta.


Következett a búcsúzás, és dél körül nagyszerű élményekkel, új barátokkal gazdagodva hazaindult a kis csapat. Csodálatos és tartalmas napokat élhettünk meg közösen, és ezért köszönettel tartozunk a Rákóczi Szövetségnek.
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional