Nagyvárad

Ady Endre Líceum

 

 

XI.D. osztály

Ádám Rudolf

Bajusz Tamás

Berinde Bella

Csávossy Róbert

Dankó Zoltán

Dunşoara Tünde

Farkas Ábel

Gál Rolland

Gere Árpád

Gyöngyi Petra

Illyés Attila

Kiss Csaba-László

Moldoványi Andrea

Nagy Nándor

Nagy Zsolt

Nilgesz Csaba

Pápay Orsolya

Rév Imre

Salavárdy Levente

Suba Orsolya Brigitta

Szép Eduárd

Szolomájer Renáta

Talmács Krisztina

Tar Zsigmond

Török Tamás

Vásárhelyi B. Renáta

Vass Edina

 

Az iskola rövid története
 

 

   

     Nagyvárad legjelentősebb magyar középiskolája, az Ady Endre Líceum, annak az Orsolya-rendi zárdaiskolának a jogutódja, amelynek alapjait 1771-ben Szentzi István kanonok tette le. Hosszú utat tett meg az ősi schola a több mint kétévszázados története során.
    Működése az Orsolya-rend vezetése alatt álló elemi iskolával kezdődik, ahol leánygyermekek nevelése és oktatása folyik. Majd 1856-tól tanítóképző létesül, ahonnan százával kerülnek ki a keresztény hitet és szeretetet hirdető és azt tanítványaiknak továbbadó pedagógusok. Párhuzamosan ezzel, a múlt század végétől, az intézmény polgári leányiskolával bővül. Az I. világháború és az azt követő fordulat megakasztja az intézmény egyenes vonalú fejlődését, sőt az 1920-as évek derekától az iskola sorvadásnak indul, alig tud megbirkózni a léttel.
    A II. világháború az iskola történetének újabb jelentős állomása. A szűkös esztendők ellenére újra „kivirágzik”, újra megindul a tanítóképzés a régi hagyományokat folytatva, s a leánylíceum is megnyitja kapuit. 1944 után az ateista-kommunista rendszer térnyerésével a régi katolikus alma maternek fel kell adni „hadállásait” és hagyományos nevelési módszereit.
Az új korszakban, a nevelés hivatásában bízva, az új iskola megpróbál helytállni, „úszni az árral szemben”. A diktatúra szorításában is igyekszik a hivatás erejével hitet és erkölcsöt megőrizni, eredményeket elérni, utat mutatni, nemzedékek jövőjét formálni. Az embert próbára tevő korban a megmaradás lehetőségének megannyi tanújelét  mutatta fel az új intézmény, számtalan megvalósításon s eredményen keresztül. Így jutottunk el a hatvanas éveken keresztül a románokat s magyarokat egyaránt sorvasztó 80-as évekig, a keserű birkózás már-már kilátástalannak tűnő periódusáig.
S ekkor jött a változás: 1989 decembere, amely kezdetben bizakodó örömmel töltött el, a jövő ígéretének eufóriájával. S ahhoz, hogy céljaink, szándékaink valóra válhassanak, vállalnunk kell az újért való küzdés „keserű kenyerét”, az emberi Szép és Jó érdekében:
                                        „Ma sem engedik feledtetni
                                        Az ember Szépbe-szőtt hitét
                                        S akik még vagytok őrzőn, árván,
                                        Őrzők: vigyázzatok a strázsán”.
                                                               (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz)

 

 

Az iskola jelene

 

    Az Ady Endre Líceum a város történelmi központjában található. Épülete műemlék, amely magán viseli mind az évszázadok mind számos utólagos módosítás és átalakítás jegyeit. Az épületbe újonnan érkezőnek labirintus benyomását kelti, amelyben csak sok ott töltött idő után ismeri ki magát.
    Jelenleg 32 osztály működik az iskolában, valamennyi a nappali tagozaton. Az V-VIII. osztályokban 2-2 párhuzamos osztály, míg a IX-XII. osztályokban hat párhuzamos osztály.
    A közel 900 diákot mintegy 75 tanár tanítja. A 32 osztálytermen kívül a tanítást szolgálja még 8 szakterem, két tornaterem, egy sportpálya és egy könyvtár. A vidékről származó diákjaink az iskola bentlakásában lakhatnak. Mintegy 60 tanulónak tudunk szállást adni míg az étkezést 200 diáknak tudjuk biztosítani.
    Az iskolákban működő osztálytípusok:
        - informatika osztályok, három szakterem áll rendelkezésre.
        - reál osztályok matematika-fizika és kémia-biológia szakokkal
        - humán osztályok idegen nyelv (angol, német, francia és olasz) és történelem- társadalomtudomány szakokkal

 

Az iskola eredményeiről
 

 

    Évente nagyszámú diákunk jelentkezik egyetemekre és főiskolákra 95-ben diákunk, 96-ban diákunk 97-ben 98/ban diákunk felvételizett sikeresen. Diákjaink minden évben jó eredményeket érnek el a megyei tantárgyversenyeken és így rendszeresen jutnak el országos versenyekre is, ahol becsülettel állnak helyt.
    Iskolánk ad helyt évente október utolsó hétvégén a Schwartz alapítvány által rendezett nagyszabású nemzetközi fizikaversenynek, amelyet dr. Bartos Elekes István kollegánk szervez
.

 

 

Az iskolában folyó más tevékenységek


 

    Rendszeresen tartunk hagyományos és formabontónak is nevezhető rendezvényeket.
    A IX.-esek számára minden évben szavalóversenyt rendezünk, amelynek döntőjére november 22-én, Ady születésnapján, kerül sor. Ugyancsak a IX.-esek részére szervezünk városszerte nagy érdeklődést kiváltó gólyabált.
    Január 27-én Ady Endre halálának évfordulóján ünnepéllyel emlékezünk arra az 1990 januári napra, amikor iskolánk felvette Ady Endre nevét.
    Az iskolában 1990 után táncház alakult, amely mind a mai napig működik. A táncházasok Gomolya együttese rendszeresen szerepel az iskolaünnepségeken, de számos vendégszereplésen is sikeresen helytállt.
    Minden év májusában ünnepség keretében díjazzuk a tantárgyversenyeken kitűnt tanítványainkat.
    A június elsejéhez legközelebbi szombaton vidám diáknapot tartunk az iskolában.
    Évente megrendezésre kerül a labdarugó és kosárlabda bajnokság.
    Kulturális téren az utóbbi évben jó nevet szerzett magának érdekes és ötletes munkájával a Zabhegyezők együttes.
    Évek óta sikeresen működik iskolánkban a vitakör dr. Horváth Gizella tanárnő vezetésével.
    Két éve rendszeresen tart vetítéseket a filmkör.
    Diákjaink számos kiránduláson és táborozáson vesznek részt évente. Ezek közül kiemelkednek a Závodszky Tamás tanár úr által szervezett programok és sí táborok.
    A formabontóbb rendezvények közül említjük:
        - az igazlátónapot
        - a maratoni napot
        - a fordított napot
    Alkalmakhoz, ünnepekhez kötött rendezvények:
        - a karácsonyi ünnepség
        - a nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezés
        - március 15-e alkalmából szervezett műsor vagy történelmi vetélkedő
        - október 6-án városunk szülöttének, az aradi vértanú Nagy-Sándor Józsefnek az emléktábláját és a Szacsvay szobrot koszorúzzuk meg
        - az egész várost megmozgató ballagási ünnepség

 

 

Az iskola kapcsolatai
 

 

    Állandó jelleggel igyekszünk kapcsolatot tartani a nálunk végzettekkel.
    Ezen kapcsolat rendkívül sikeres momentumai voltak az 1993-ban rendezett első és az 1997-ben az iskola 225 éves évfordulóján rendezett második öregdiák-találkozó. Ezt követően ötévenként szeretnénk ilyen találkozót szervezni.
    Rendszeresen kerülnek megrendezésre 10, 20, 25 éves osztálytalálkozók.
    Azon idős végzettjeink részére, akik már nehezen tudnának egy osztály vagy évfolyam-találkozót szervezni évente rendezünk egy szombat délelőtti összejövetelt május utolsó szombatján.
    Az iskola több hazai és határon túli iskolával tart kapcsolatot:
    Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium, Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Debreceni Kossuth Gimnázium, Bambergi (Német o.) Franz Ludwig Gimnázium, Gyáli Ady Endre Általános iskola.
    Az iskolába járó diákok önszerveződésének eredménye a diáktanács. Minden fontosabb iskolai tevékenység aktív részeseiként és gyakran szervezőiként a diáktanácsban dolgozók jelentős tapasztalatokat szereznek a közösségi munka területén. Jelentős szerepet vállalnak az évek során több nevet is viselt iskolaújság a jelenlegi Adyli szerkesztésében.