Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo EURÓPA NAP AZ ADYBAN


2010. május 08.



Iskolánk dísztermében a történelem katedra tanárai vetélkedőt szerveztek a megye VII.. és VIII. osztályos tanulói számára Európa Nap címmel. A vetélkedőn a házigazda csapatok mellett részt vettek a bihardiószegi, mezőtelegdi, a nagyváradi Nicolae Bălcescu és George Coşbuc általános iskolák tanulói.

A versenyzőket Fleisz Judit aligazgató köszöntötte, kiemelve május 9-e jelentőségét. A verseny során a diákok változatos feladatokat oldottak meg az Európai Unió történetével, bővítésével, intézményeivel és országaival kapcsolatban, melyek során a polgári műveltség, a történelem és a földrajz területén eddig megszerzett ismereteiket használták fel, s ismerkedtek az emberi és állampolgári jogokkal és azok érvényesítési lehetőségeivel is.

A feladatsorokat Apáti Tímea és Ardelean Klementina tanárnők állították össze. A verseny résztvevői gazdag könyvcsomagokat és emléklapot vehettek át a rendezőktől, valamint megtekinthették az alkalomhoz kapcsolódó plakátkiállítást
Az első helyen végzett a nagyváradi George Coşbuc Általános Iskola csapata, második helyezést ért el Ady Endre Líceum VIII.
A osztályos csapata, a harmadik helyezett pedig VII. B osztály csapata lett.


EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
EURÓPA NAP AZ ADYBAN

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional