Az iskola rövid története

Nagyvárad legjelentősebb magyar középiskolája, az Ady Endre Líceum, annak az Orsolya-rendi zárdaiskolának a jogutódja, amelynek alapjait 1771-ben Szentzi István kanonok tette le. Hosszú utat tett meg az ősi schola a több mint kétévszázados története során.

Működése az Orsolya-rend vezetése alatt álló elemi iskolával kezdődik, ahol leánygyermekek nevelése és oktatása folyik.  Majd 1856-tól tanítóképző létesül, ahonnan százával kerülnek ki a keresztény hitet és szeretetet hirdető és azt tanítványaiknak továbbadó pedagógusok. Párhuzamosan ezzel, a múlt század végétől, az intézmény polgári leányiskolával bővül. Az I. világháború és az azt követő fordulat megakasztja az intézmény egyenes vonalú fejlődését, sőt az 1920-as évek derekától az iskola sorvadásának indul, alig tud megbirkózni a léttel.

A II. világháború az iskola történetének, újabb jelentős állomása. A szűkös esztendők ellenére újra „kivirágzik”, újra megindul a tanítóképzés a régi hagyományokat folytatva, s a leánylíceum is megnyitja kapuit. 1944 után az ateista-kommunista rendszer térnyerésével a régi katolikus almamáternek fel kell adni „hadállásait” és hagyományos nevelési módszereit.

Az új korszakban, a nevelés hivatásában bízva, az új iskola megpróbál helytállni, „úszni az árral szemben”. A diktatúra szorításában is igyekszik a hivatás erejével hitet és erkölcsöt megőrizni, eredményeket elérni, utat mutatni, nemzedékek jövőjét formálni. Az embert próbára tevő korban a megmaradás lehetőségének megannyi tanújelét mutatta fel az új intézmény, számtalan megvalósításon s eredményen keresztül. Így jutottunk el a hatvanas éveken keresztül a románokat s magyarokat egyaránt sorvasztó 80-as évekig, a keserű birkózás már-már kilátástalannak tűnő periódusáig. S ekkor jött a változás: 1989 decembere, amely kezdetben bizakodó örömmel töltött el, a jövő ígéretének eufóriájával. S ahhoz, hogy céljaink, szándékaink valóra válhassanak, vállalnunk kell az újért való küzdés „keserű kenyerét”, az emberi Szép és Jó érdekében:

„Ma sem engedik feledni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán”.
(Ady Endre: Intés az őrzőkhöz)