Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Károly József Irenaeus tiszteletére Művelődéstörténeti vetélkedő a történelem katedra szervezésében

2009. március 25.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az iskolában a nagyváradi premontrei tudós-fizikus tiszteletére szervezett vetélkedőt, amelyre a házigazdák mellett a Szent László Gimnázium és a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai is beneveztek. A versenyzőknek a jeles személyiség életéről, tudományos tevékenységéről, kortársairól és korának jellemzőiről kellett számot adniuk. Az első és a harmadik helyen az Ady csapatai végeztek: a Kállai Benedek, Köteles Tamás, Csernák Béla, illetve a Kelemen Kinga, Csíki Katalin, Jancsó Andrea diákokból álló csapatok méltán vehették át felkészültségük jutalmaként a könyvajándékot és az oklevelet.

Művelődéstörténeti vetélkedő a történelem katedra szervezésében
">Károly József Irenaeus tiszteletére

(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional