Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Partiumi Ady Endre Szavalóverseny Ötödik alkalommal rendezték meg iskolánkban a rangos irodalmi eseményt


2008. november 22.



Az országosan elismert versenyek közé emelt Partiumi Ady Endre Szavalóversenyre idén harminchárom diák nevezett be, akik Partium és Erdély, illetve Hajdú-Bihar megye különböző tanintézeteiből érkeztek. A szavalóknak idén is két kötelező és három szabadon választott versből kellett készülniük, amelyek közül a zsűri egyet-egyet választott ki, és ezek elmondását értékelte. A szavalatok a verseny első napján hangzottak el, az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjkiosztásra pedig a második nap került sor, amikor is a szavaló diákok ellátogattak az Ady Endre Emlékmúzeumba, megkoszorúzták a nagy költő mellszobrát, s megtekintették városunk impozáns barokk épületét, a római katolikus püspöki palotát, amelynek dísztermében került sor a díjak átadására.

A IX-X.osztályosok kategóriájában dicséretet érdemelt Miron-Vilidár Vivien az Ady Endre Líceumból, harmadik helyezett lett a székelyhídi Szaniszlai Boglárka, második díjat kapott Jerovszky Tímea, szintén az Ady Endre Líceumból, első díjas pedig a Mihai Eminescu Főgimnázium tanulója, Bíró Árpád lett. A XI-XII.osztályosok között harmadik helyezett a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum diákja, Szabó Brigitta és a nagyszalontai Takó Beáta lett, második lett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum diákja, Magos Orsolya és Udvari Tímea, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumból, míg az első díjat a nagybányai Németh László Gimnázium diákja, Moldován Blanka érdemelte ki. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat különdíjának Jerovszky Tímea és Miron-Vilidár Vivien örülhetett.




 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional