Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Gólyabál az olimpia jegyében


2008. október 24.

 A gólyabál minden évben az első olyan nagyszabású esemény, amelyen a kilencedikesek először mutathatják meg magukat a “nagyoknak”, amelyen ismerkedhetnek egymással , meg a már “veterán” adysokkal is.
 Nem volt ez másképp az idén sem, ezúttal is ügyességükről, találékonyságukról, stresszhelyzetben való helytállásukról kellett bizonyságot tenniük: újrahasznosítható anyagból kellett sportruházatot készíteniük, videó segítségével kellett bemutatniuk osztályuk kedvenc sportját, a közönség tagjait kellett megszabadítaniuk nadrágszíjuktól, illetve helyzetgyakorlatokban kellett bizonyítaniuk kreativitásukat.
 Az abszolút győztes a IX.A gólyapárja lett, Jerovszky Tímea és Vadas Ádám, akiknek a produkcióját nemcsak a zsűri értékelte a legmagasabb pontszámmal, hanem a közönségszavazatok legtöbbjét is ők gyűjtötték be.
 A bál a sepsiszentgyörgyi Insect együttes fellépésével és késő estig tartó bulival ért véget.
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional