Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo „Ha élet zengi be az iskolát” Testvériskolai kapcsolatok az Adyban


2008. október 01.

 Október első napjaiban, heteiben valóban felpezsdült az élet az új tanévet kezdő alma materben. Megélénkültek az egy vagy több éve tartó testvériskolai kapcsolatok. Először a budakeszi, majd a kunhegyesi iskola diákjait látták vendégül a mieink, s szerveztek számukra tartalmas programokat – többek között Nagybányára, Máramarosszigetre kirándultak közösen - , majd holland és belga diákok egy-egy csoportja ismerkedett az iskolával, a várossal, kultúránkkal, szokásainkkal.
 A hollandiai Sassenheim középiskolájával három éve kezdődött a kapcsolat. Ebben az évben az idelátogató diákok közös projektet készítettek a váradiakkal, amelynek témáját a különböző társadalmi rétegekbe tartozó emberek Hollandiáról szerzett ismeretei, illetve a két nemzet fiataljainak szórakozási kultúrája képezte. A projekt eredménye egy internetes portál lett, amelynek bemutatójára, az együtt töltött hét záróakkordajként, az iskola dísztermében került sor. A váradiak áprilisban fogják viszonozni a látogatást.
 A belgiumi Izegem nevű kisváros szakiskolájával egy éve léptek kapcsolatba a váradiak. Először az adysok látogattak Belgiumba, s – mivel a program témája a társadalom hátrányos helyzetű tagjaira való odafigyelés - , megtekintettek egy ottani pszichiátriai múzeumot, idén pedig a belga diákok jöttek hozzánk, hogy folytassák a tavaly elkezdett programot. Az adysok a szentjobbi gyermekotthonba, a gyermekkórházba vitték el vendégeiket, s a tapasztaltakat csoportos megbeszélések során vitatták meg. De nem maradhattak el a szórakoztató programok sem: budapesti látogatáson, illetve aranyosi kiránduláson vettek részt a két iskola diákjai.
 Ezek a diákcsere- programok, a közösen szerzett ismereteken túlmenően, ahhoz is hozzájárulnak, hogy a különböző országok diákjai megismerjék egymást, hogy minden különbözőség ellenére megtanulják elfogadni egymást, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a népek és kultúrák, s nem utolsó sorban, hogy olyan barátságok szövődjenek, amelyek átnyúlnak országhatárokon, és leküzdik a nyelvi akadályokat is.
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional