Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Versenyek kavalkádja a II. félévben. Versenyek sorozatával indult meg a II. félév az iskolában


2008. február 14.

A versenyek sorát még az első félév végén az angol nyelvű Kangaroo (Kenguru) nyitotta meg, amelyen V-XII.-es diákok egyaránt részt vehettek. Az angol kultúra és civilizáció tárgykörében meghirdetett verseny nemzetközi, az iskolai szakaszon legtöbb pontszámot elért diákok a megyei fordulóban folytathatják a versenyzést.
Az anyanyelvi műveltségben és helyesírásban jeleskedő V-VIII.-osok számára idén is, február 14-én, megrendezésre került a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, amelynek iskolai fordulóját a - szintén iskolánkban megrendezendő - megyei szakasz követi április 5-én. A Bendegúz anyanyelvi versenyen is szép számmal vettek részt diákjaink, akiknek 24 kérdésből álló feladatlapot kellett kitölteniük. Azoknak, akik a 24-ből 12 kérdésre jól megfeleltek, lehetőségük lesz a megyei fordulóban is bizonyítani tudásukat.
A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei fordulója február 16-án zajlott az iskolában. A Déván, illetve Szatmáron, a tavaszi szünidőben megrendezendő országos szakaszon több adys diák is képviselni fogja megyénket, köztük V-VI.-osok is, akiknek először volt alkalmuk olimpián részt venni.
A középiskolások számára meghirdetett Gordiusz matematikaverseny selejtezőjére február 20-án került sor. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a diákok logikus gondolkodására helyezték a hangsúlyt. A döntőre április 4-5-én kerül sor Debrecenben.
A matematikában tehetséges III-VIII. osztályosok a Zrínyi Ilona matematikaversenyen bizonyíthatták tudásukat A versenyre 600 diák érkezett február 22-én iskolánkba. A legjobbak a március 20-22-én Kecskeméten megrendezendő döntőben is megmérettetnek.
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional