Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo 2007. március 19-én került sor az Ady Endre Líceum és a kisvárdai Váry Emil Általános Iskola közötti első személyes kapcsol


2007. március 19.

Az Ady Endre Líceum idén testvériskolai kapcsolatot létesített a kisvárdai Váry Emil Általános Iskolával. Ennek keretében meghívást kaptunk a Vidám versmondók tavaszi fesztiváljára.
A szavalóverseny a kisvárdai iskola 25 éves fennállását ünneplő Váry-napok nevű rendezvénysorozat része volt, amelyen négy diákunk vett részt. Az ötödikes Géczy Júlia harmadik lett, a nyolcadikos Sári Renáta pedig különdíjat kapott szép versmondásáért.
A hatodikos Kovács Dávid és a nyolcadikos Guba Anett részvételi oklevéllel tértek haza.
A Vértesy Géza matematika versenyre, illetve az informatika versenyre is elutaztak diákjaink, és sikeresen szerepeltek: az ötödikesek közül Szilágyi Emese 5., Brandus Bianca 6. helyen végzett a matematika versenyen, Tolnay Roland VII.-es tanuló pedig 7. lett az informatika versenyen. A többiek – Oláh Gergő, Szilágyi Ottó, Daczó Laura, Kocsis Tamás – is jó eredményt értek el.
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional