Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Az idén is eljött a Mikulás az V-VIII osztályosokhoz


2006. december 05.

December 6-án, szerdán nagy volt az izgalom a díszteremben: a Mikulás megérkezésére vártak az iskola kisdiákjai. Még mielőtt azonban a Fehérszakállú megjelent volna a diáksereg körében, minden osztály 4-4 vállalkozó szellemű diákja kellett bizonyítsa jártasságát „Mikulás-témakörben”.
A bátor versenyzők megadott szavak felhasználásával verset írtak, Mikulás-versekhez készítettek illusztrációt, levelet írtak a Mikulásnak – de nem akármilyet: olyan ajándékokat kellett Tőle kérniük, amelyek nem kerülnek pénzbe, s villámkérdésekre válaszoltak. Az „alkotásokat” maga a Mikulás értékelte ki, aki idő közben megjelent, s a legügyesebbeknek ajándékokat osztogatott.
De természetesen senki sem távozott üres kézzel, hiszen minden jelenlévő megkapta a maga ajándékcsomagját.
A Mikulás-ünnepséget a hagyományos puzzle-verseny követte, amelyen már a nagyobbak is részt vettek, s természetesen ők is megkapták ügyességük, ötletességük, kitartásuk megérdemelt jutalmát.
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional