Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Élménybeszámoló a 2004 május 20-23-i Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium diákjainál tett látogatásunkról


2004. május 20.

Jó testvérhez híven iskolánk idén sem hanyagolta el kapcsolatát a Budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziummal. Magyarországi vendégeink októberben látogattak meg minket. E pár nap alatt barátságok, életre szóló kapcsolatok szövõdtek. Egész évben vártuk a viszontlátást és az álmunk májusban teljesült is, hiszen kis csapatunkkal útrakeltünk.



A hosszú út után meleg fogadtatásban volt részünk, hisz az ottani diákok már alig várták az érkezésünket.

Másnap reggel 9 órakor volt a gyülekezõ az iskola elõtt és elindultunk az egésznapos buszos kirándulásra. Érden megtekinthettük a Földrajzi Múzeumot.

… és az egykori török dzsámi minaretjét.

A minaret történetét a helyszínen elhelyezett emléktábláról ismerhettük meg.

Utazásunk következő színhelye Martonvásár.

Itt meglátogattuk a Brunszvik kastélyt és parkot is.

Érdekes élményt nyújtott a Beethoven emlékmúzeum megtekintése.

Sokakat vonzott a zongora, amin hajdan Beethoven oktatta a Brunszvik lányokat.

Az Óvodamúzeumban is jártunk.

A következõ állomásunk Zsámbék volt, ahol megtekintettük az 1220 körül felépitett egykori premontrei kéttornyú, háromhajós templom romjait.

Itt megcsodáltuk Borus Ferenc egyedi lámpagyűjteményét.

Szombat reggel 9:15-kor gyülekeztünk az iskola elõtt és újabb kirándulásra indultunk, ezúttal az uticél Esztergom és Visegrád volt, ahol a Dunakanyar lenyűgözõ látványa fogadott. Az esztergomi Bazilika kupolájából csodálatos látvány tárult szemeink elé



Késõbb a visegrádi Várhegyen jártunk.

A Dunakanyar csodálatos látványa lenyűgözte csapatunk tagjait.

23-án korán indultunk a Terror Háza felé. Megérkezésünkkor még nem sejtettük, milyen látvány fogad bennünket. Mindenkit megrázott az emlékház, és segített jobban megismerni azt a véres és kegyetlen történelmi idõszakot.

Sajnos már nem sok van hátra… búcsúznunk kell. Fájó szívvel hagyjuk ott régi és új barátainkat, de tudjuk, hogy õsszel ismét találkozunk.
A Hősök teréről indultunk vissza Nagyváradra. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani vendéglátóinknak, a nagyvárdi 30 diák nevében, akiknek idén is felejthetetlen élményt nyújtott a kirándulás!!

 
(c) 2018 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional