Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Szervezők és dobogósok! :)


2013. április 26. - 2013. április 27.

Erdély aranykoráról szóló történelmi vetékedő

Idén is megszervezte iskolánk a Festum Varadinum keretein belül a már hagyománnyá vált történelmi vetélkedőt. Az idei téma Erdély aranykora volt, melynek fő alakja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem. Kárpát-medencei vetélkedőnkre idén tizenöt csapat nevezett be, Nagyváradot pedig négy csapat képviselte (három adys és egy eminescus).

Már péntek kora délután elkezdődött a rendezvény: a csapatok közösen ellátogattak a várba, ahol új információkat sajátíthattak el, melyekre szükségük is volt a versenyen. A séta után a diákok visszatértek az iskola dísztermébe, ahol Tóth Márta igazgatónő köszöntése után két érdekes előadást hallgathattak meg Dr. Oborni Teréztől, illetve Dr. Fleisz János egyetemi tanártól. Az itt elhangzott információkra is szükség volt az ezt követő vetélkedőn. Továbbá a versenykiírásában szerepelt egy korhű videó készítése is, amelyet csupán a zentaiak és az adysok készítettek el, ezeket is megtekinthették a jelenlevők.

Szombat reggel pedig sor került a megmérettetésre. A tíz fordulós vetélkedő tartalmazott könnyebb feladatokat (kirakós, keresztrejtvény, hangszerfelismerés), de akadtak komoly fejtörést okozó kérdések is (vaktérkép, ki mondhatta?). A verseny zsűrizését Dr. Oborni Teréz, Dr. Fleisz János és Drd. Jakab Gábor látta el.

Rövid szünet után sor került a díjkiosztóra. Dicséretben részesült a két margittai csapat, akik a Horváth János Elméleti Líceumból érkeztek. A képzeletbeli dobogó második, illetve harmadik fokára adys csapat állhatott: III. hely - Kovács Fazekas Balázs (X.D.), Nagy Norbert (X.B.), Salánki Dániel (X.D.), II. hely - Boros Edina (XI.A.), Henn Renáta (X.A.), Szabó Yvette (X.E)]. Az első díjat pedig idén is a komáromi Selye János Elméleti Líceum vihette haza. Gratulálunk nekik! Iskolánk diákjait felkészítették, a vetélkedőt pedig megszervezték: Apáti Tímea, Fleisz Judit, Fazakas Gábor, Vincze Zsolt történelemtanárok.

Mivel vetélkedőnket támogatta a Communitas Alapítvány és a Rákóczi Szövetség, jóvoltukból a győztesek könyvjutalomban részesültek, és júniusban egy kiránduláson fognak részt venni, amelynek során Bethlen Gáborhoz kötődő településekre látogatnak majd el.


*Boros Edina - XI.A.*
...--------------------------------
 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional