Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő (KAV)


2013. április 18. - 2013. április 21.

Április 18-21. között került megrendezésre Csíkszeredában a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő (KAV) országos szakasza. Iskolánkat, az Ady Endre Elméleti Líceumot, egy középiskolás csapat képviselte, de városunkból összesen öt csapat indult útnak.
A versenyt az AESZ (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége) szervezte, és A magyar nyelv napjai keretein belül zajlott. Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és ennek kollégiuma adott otthont a rendezvénynek. A vetélkedő idei támája a magyar szentek voltak, velük kapcsolatos kép- és betűrejtvényeket kellett megoldaniuk a versenyzőknek, de szükség volt felkészültségre, háttértudásra és kreativitásra is a feladatok gyors és helyes megoldásához.
A négy napos kirándulás tartalmasnak bizonyult, hiszen a verseny mellett a résztvevők ellátogattak Csíksomlyóra, Mádéfalvára és Csíkszentdomokosra, Csíkszeredában meglátogatták a Csíki Székely Múzeumot, a programok között pedig táncház is szerepelt. A sok szabadidő alkalmával ismerkedésre vagy a város megismerésére is sor kerülhetett.
A pénteken zajlott verseny díjazására szombaton került sor. A nagyváradiak közül a legügyesebb csapatnak az Ady Endre Elméleti Líceum Nagyváradi Vitézek nevű csapata (Boros Edina – XI.A., Kecskés Dalma – X.E., Moldován József – XI.E.) bizonyult, akiket Demeter Emőke tanárnő készített fel, és kísért el. Ők a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak, kevesebb mint fél ponttal lemaradva a győztes kovásznai csapattól.
A szép eredmények mellett örömet okozhat a tény, hogy ha minden a terv szerint alakul, jövőre iskolánk, az Ady Endre Elméleti Líceum ad majd otthont a vetélkedő országos szakaszának. Mindenesetre büszkék lehetünk az adys diákokra, akik ezúttal is megállták helyüket a legjobbak között.
 
(c) 2018 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional