Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Adysok rendhagyó magyarórája az Ady Endre Emlékmúzeumban

2015. január 27.

Ady Endre halálának 96. évfordulóján az Ady Endre Líceum IX-XII.–es diákjai rendhagyó magyaróra keretében emlékeztek iskolájuk névadójára. A költő emlékhelyeinek- az iskola falán elhelyezett emléktáblának, az előcsarnokban lévő mellszobornak, a Holnaposok szoborcsoportnak és az egykori Mülleráj előtti szobornak – a megkoszorúzása, illetve Ady Endre Az utolsó hajók című versének elmondása után az egymást óránként váltó diákcsoportok megtekinthették az Ady Endre Emlékmúzeumnak ebből az alkalomból létrehozott kiállítását, melyen kép-és hanganyag segítségével idézhették fel a költő halálához kapcsolódó eseményeket. A korabeli filmhíradónak Ady Endre temetéséről szóló tudósítása mellett meghallgatták Móricz Zsigmondnak a temetésen elhangzó gyászbeszédét, elolvasták a feleségnek, Csinszkának a szülőkhöz írt levelét, illetve megtekintették a költő halotti maszkját is. A kiállítás anyagai között Imre Zoltán, a múzeum igazgatója segítette a diákok eligazodását.

Adysok rendhagyó magyarórája az Ady Endre Emlékmúzeumban

(c) 2020 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional