Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo 25 év a barátság jegyében


2015. május 22. - 2015. május 25.

Éppen 25 évvel ezelőtt indult el az a testvériskolai kapcsolat, mely iskolánk, az Ady Endre Líceum és a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium között létrejött. Számos pedagógus és diák lelkesedése indította útjára ezt a máig tartó együttműködést, melyet közös kirándulások, évenként szervezett találkozások, versenyek, tanulmányutak tettek emlékezetessé. Ez idő alatt számos barátság szövődött, sokan emlékeznek vissza szeretettel a közös élményekre. Az évenkénti két találkozás négy-négy nap közösen szervezett programot jelent. Az idén immár huszonötödik alkalommal került sor erre.
2015. március 12-15 között először mi, adysok látogattunk el testvériskolánkba, a Nagy Sándor József Gimnáziumba, Budakeszire, ahol nagyon sok érdekes, színes program várt minket. Érkezésünkkor barátságos fogadtatásban volt részünk, a délután folyamán pedig csapatépítő játékokban vettünk részt. Ezután került sor a feladatok kiosztására: csapatokba rendeződtünk, és elindultunk felfedezni Budakeszi látványosságait.
Ottlétünk alatt ellátogattunk Zsámbékra, ahol a híres zsámbéki romtemplomot néztük meg, valamint az egyedi lámpamúzeumot. Délután Pátyra látogattunk, de az időjárás okozta kellemetlenségek miatt a pincelátogatás elmaradt, ezért helyette az érdi Földrajzi Múzeumba vittek el bennünket.
Az utolsó előtti nap délelőttjén az Országházat látogattuk meg, ahol megtekintettük a Szent Koronát, előadást hallgattunk, és bemehettünk a gyűlésterembe is. Ebéd után a budakeszi Vadaspark következett, ezt mindenki nagyon élvezte. A negyedik napon elköszöntünk vendéglátóinktól és hazaindultunk.
A budakeszisek nagyváradi látogatására május 22-25. között került sor. A szokásos csapatépítés után ottományi kirándulás következett, melynek keretében meglátogattuk a Komáromi-kúriát, az itt található vizespincét, és érdekes ismertető filmet néztünk meg az Érmellékről.
Másnap Nagyváraddal ismerkedtek a vendég diákok, közösen kerestük fel Nagy Sándor József, a budakeszi iskola névadójának emléktábláját is. A délutánt Hegyközszentimrén töltöttük, ahol betekintést nyertünk a falu történetébe, meghallgattuk a helyi református templom orgonájának hangzását, közös fényképet készítettünk Szent Imre szobránál, és bepótoltuk, igaz, más helyszínen, a hónapokkal ezelőtt elmaradt borospince látogatást és borkóstolást is.
A következő napon a kiskohi Medve-barlangja volt a cél. Itt megismerkedtünk a barlang történetével, végigsétáltunk benne, és megcsodáltuk a természet munkája nyomán keletkezett nagyszerű látványt. Ezt követően az aranyosláposi menedékházat mutattuk meg a testvériskola diákjainak, valamint sor került az ebédre, melyet közösen készítettünk és fogyasztottunk el.
Az utolsó nap munkával telt, összegyűjtöttük, rendszereztük a kirándulásokon készült anyagokat, hogy fotóalbum és rövidfilm készülhessen belőlük. Emellett volt alkalom beszélgetésre és testmozgásra is. Az útravaló átadása után búcsút vettünk régi és új barátainktól, azzal a reménnyel válva el, hogy a jövőben megszervezendő testvériskolai programok is ugyanilyen sikeresek lesznek, és ugyanilyen jó hangulatban telnek majd el.
Szeretnénk megköszönni Baumgartner Szilvia tanárnő elkötelezettségét, kitartását, amellyel ezt a kapcsolatot huszonöt éven keresztül fenntartotta. A beszélgetésekből ugyanis azt is megtudtuk, hogy ő volt az, aki e testvériskolai kapcsolat születésénél bábáskodott. Munkájában a két iskola mindenkori vezetősége és a két tanári kar számos tagja segítette.
Köszönet munkájukért!
Cikkírók:
Erdős Alexandra, Farkas Réka, Kiss Melánia – Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad
Emődi Nóra, Farkas Viktória, Varga Bendegúz – Nagy Sándor József Gimnázium, Budakeszi

25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében
25 év a barátság jegyében

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional