Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Vízi élmények és ki mit tud?


2015. június 21.

Tartalmas, változatos és szórakoztató programokkal zárta idei tanévét is az Ady Endre Líceum 6.A osztálya.
A hagyományos évzáró kirándulásunk helyszíne ezúttal a Tisza-tó és környéke volt. A Tisza-tavi Ökocentrum kilátótornyából megcsodálhattuk Magyarország legnagyobb mesterséges tavának környékét és magát a 127km²-en elterülő tavat, melynek élővilágáról egy háromdimenziós rövidfilmből szereztünk ismereteket. A kisfilmben látottakat, a különleges vízivilágritmusát, színeit, hangjait később testközelből is megtapasztalhattuk egy kishajós kirándulás alkalmával , melyet a nádasok között kialakított vízisétányokon tettünk. A kirándulás igazi attrakciója a másnapi, a sarudiEurocampingből induló kenutúra volt, melynek során három órán keresztül eveztünk a tavon, miközben nemcsak egy remek vízisportot gyakoroltunk, de megtapasztaltuk a csapatmunka igazi előnyeit és szépségét is. A kemping felújított faházaiban való közös alvás pedig csak tovább gazdagította az élmények sorát.
A tanév utolsó napján tartott évzáró műsorban azt mutattuk meg, hogy mennyire sokoldalúak és tehetségesek vagyunk. Néptánccal, népdallal, hip-hoppal, talajtornával, dob-és gitárjátékkal, mazsorett-tánccal, versfaragással és versmondással, zongorajátékkal, hegedűszólóval léptünk színpadra a méltán büszke szülők előtt, és bebizonyítottuk,hogy nyitottak és érzékenyek vagyunk a művészi szépre, sok mindenhez értünk , és azt is, hogy az ilyen alkalmak azok, amikor igazi személyiségünket megmutathatjuk. A műsor végén került sor az év rövid értékelésére, a bizonyítványosztásra és a szülőkkel való kötetlen beszélgetésre is.
És akikkel mindezeket a szép élményeket átéltük: Árva Norbert, Bagdán Kristóf, Balla Dávid, Balogh-Soós Hunor, Bánffi Bence, Baranyi Tünde, Bíró Tímea, Dézsi Kinga, Diószegi Réka, Divin Judit, Gotha Tamás, Kapalai Gergő, Kiss-Dobos Bence, Kor Márk, Kovács Erika, Lakatos Gergő, Lepizsán-Csata Dorottya, Mátyás Géza, Nagy Richárd, Szabó Anna, Szebeni Csongor, Szűcs Márton, Treitli Zalán, Újvárosi Gergő, Zatykó Noémi.

Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?
Vízi élmények és  ki mit tud?

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional