Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo XX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

2015. november 02.

A Honismereti Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Honismereti Egyesület 2015. október 24-27. között Mezőkövesden rendezte meg évi hagyományos diákkonferenciáját, melyen magyarországi gimnáziumok és erdélyi, délvidéki líceumok tanulói vettek részt. Nagyváradról az Ady Endre Líceum diákjai, Mărcutiu-Rácz Dóra, Tóth Emerencia és Oláh Márta XII.-es tanulók vettek részt, Fleisz Judit felkészítő tanár vezetésével. Az idei témakörök, melyekben a diákok dolgozatot készíthettek a következők voltak: Iskolatörténet-iskolám története, Kiemelkedő tanáregyéniségek. A váradi diákok iskolájuk történetét dolgozták fel 243 éve a magyar oktatás fellegvára- Ady Endre Líceum címmel, melyben áttekintették iskolájuk történetét alapításától kezdve napjainkig. A szervezők változatos programokkal kedveskedtek a résztvevőknek. A diákok és kísérő tanáraik tanulmányi kiránduláson ismerkedtek meg Matyóföld nevezetességeivel, megtekintették a mezőkövesdi iskolamúzeumot, valamint ismerkedési esten vettek részt. Munkájuk elismeréseként a diákok oklevelet és ajándékcsomagot vehettek át a szervezőktől.

XX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional