Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Diákvetélkedő 1956-ról


2016. április 25.

18. alkalommal szervezte meg a nagyváradi Ady Endre Középiskola a Kárpát-medencei középiskolások történelmi vetélkedőjét Hősiesség-Tisztesség-Méltóság, címmel, mely az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának állított emléket.

A kétnapos rendezvényen összesen kilenc háromfős csapat vett részt hazai, magyarországi- Derecske - és délvidéki-Zenta- középiskolákból. Az első napon a diákok és tanáraik Jakabffy László mérnök vezetésével megtekintették a nagyváradi várban A szenvedés emlékezte című kiállítást, mely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Az egybegyűlteket Vad Márta, az Ady Endre Líceum igazgatója köszöntötte. Fleisz Judit történelemtanár Petri Józseffel és Török Lászlóval a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak képviselőivel beszélgetett, melynek során fény derült arra, hogy nagyváradi Klasszikus Magyar Líceumban milyen retorziók voltak az 1956-os események következtében. Az Ady Endre Líceum XI.-es diákjai András Ágostonra és András Gusztávra, a volt Klasszikus Líceum egykori tanáraira, illetve az 1956-os eseményekre emlékeztek egy zenés-verses összeállítással. Dr. habil. Fleisz János egyetemi tanár előadásában 1956 jelentőségéről értekezett, kitérve a romániai és ezen belül a nagyváradi eseményekre. A diákok bemutatták az elkészített videóinterjúkat, valamint vetített képes előadást tartottak 1956 helytörténeti vonatkozásairól. A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdések,illetve az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján kiállítást kellett szervezniük a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből. Az első helyen a margittai Horváth János Elméleti Líceum, Bordás Máté, Szűcs Sándoralkotta csapata végzett, a másodikon a zentai gimnázium Katona Sára, Pósa Viktória, Lauty Alexandra összetételű csapata, a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum Hotya-Szegi Enikő, Jancsó Katalin Kabai Renáta alkotta csapata érte el. A további sorrend: negyedik a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, míg az 5. helyezett a nagyváradi M. Eminescu Főgimnázium Czurcas Krisztina, Erdei Petra Alexandra, Pap Sándor összetételű csapata lett.
A verseny kiértékelőjében a zsűri elnöke, dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt.

Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról
Diákvetélkedő 1956-ról

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional