Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Közös megemlékezés


2012. október 19.






A Rákóczi szövetség diákutaztatási programjának köszönhetően idén a derecskei I. Rákóczi György Gimnáziummal, testvériskolánkkal együtt emlékeztünk az 1956-os forradalom eseményeire. Az előzetes egyeztetések alapján a közös programra október 19-én került sor. Iskolánk diákjai vállalták, hogy emlékműsorral érkeznek.


Péntek reggel 8 órakor indultunk útnak, 36-an iskolánk diákjai közül, Fleisz Judit és Apáti Tímea történelem tanárnők kíséretében. Kicsit fázósan, kicsit izgulva indult a nap, várt ránk az első állomás a derecskei Művelődési Ház színpada, ahol az ottani diákok előtt bemutattuk a Fleisz tanárnő által gondosan előkészített műsorunkat. Az igazgató úr beszéde után szavalatokkal, énekekkel, élő zenével emlékeztünk és elevenítettük fel a forradalmi napok eseményeit. Ezt követően megkoszorúztuk a Művelődési Ház falán elhelyezett emléktáblát. Az iskola kollégiumában meguzsonnáztunk, majd 10 derecskei diákkal együtt továbbindultunk Debrecen felé.


Az egyetemnél, a Templom téren az 56-os emlékműnél Juhász Erika egyetemi docens, az andragógia tanszék vezetője várt minket. Az emlékmű megkoszorúzása után átsétáltunk az egyetem parkján, majd a főépület egy előadó termében részletes és átfogó előadás keretében megismerhettük a magyarországi felsőoktatási rendszert, a debreceni egyetemet, az ott kínált továbbtanulási lehetőségeket, felvételi követelményeket és ösztöndíj lehetőségeket, valamint az egyetemi élet szórakoztató oldalát, amiről egy végzős hallgató beszélt nekünk.


Miután búcsút vettünk a Derecskéről velünk tartó diákoktól, az októberi napsütésben sétáltunk kicsit Debrecen főterén, majd egy gyors vásárlás után indultunk is tovább következő állomásunk, Mihályfalva felé, ahol a főtéren álló, az 1956-os áldozatoknak emléket állító szobrot koszorúztuk meg.


Élményekkel gazdagodva, egy kellemesen eltöltött nap után értünk haza Nagyváradra.


Első alkalommal vettünk részt a diákutaztatási programban, örülünk, hogy lehetőségünk nyílt egy magyarországi iskola diákjaival együtt emlékezni, ápolni az iskoláink és diákjaink közötti kapcsolatot. Reméljük, hogy a Rákóczi Szövetség segítségével sok hasonló programot szervezhetünk még a jövőben.







Közös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezésKözös megemlékezés

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional