Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Az Ady Endre Líceumban a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete egyéves fennállását ünnepelte.


2012. február 05.



Az Ady Endre Líceumban a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete egyéves fennállását ünnepelte, melyen a tagok mellett az érdeklődő diákok megtöltötték az iskola dísztermét.

Fleisz Judit tanárnő köszöntötte az egybegyűlteket, kihangsúlyozva a nemzeti tudat, összetartozás jelentőségét. Apáti Tímea tanárnő a helyi ifjúsági szervezet megalakulását körvonalazta, kiemelve a diákság fogékonyságát a Szövetség célkitűzéseivel szemben, ezt mutatja az, hogy az induláskor már 29 alapító tagja lett a helyi szervezetnek. Bemutatta a 2012- es év programtervezetét mely számos érdekes rendezvényt foglal magába. Ezután képes beszámolót tartottak az iskola tanulói (Boros Edina, Horgos Ármin, Gazsi Dóra, Ádám Fanni, Kaszoni Beáta, Tóth Henrietta) a Rákóczi Szövetségről, a helyi szervezet rendezvényeiről valamint a hagyományos történelmi vetélkedőkről mint a Cultura Nostra és a Gloria Victis, különböző táborokról, vezetőképzőkről amelyeken részt vettek.

Az eseményt színesítette az iskola néptánc csoportjának fellépése, Forgách Zsombor vezetésével, akik szilágysági táncokat mutattak be majd egy körtáncra hívták meg a jelenlevőket.

A jóhangulatú összejövetel eredménye képen több diák csatlakozott az iskola ifjúsági szervezetéhez.





Az Ady Endre Líceumban a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete egyéves fennállását ünnepelte.
Az Ady Endre Líceumban a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete egyéves fennállását ünnepelte.



 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional