Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo ADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁN


2011. július 22.





A Rákóczi Szövetség idén XII. alkalommal szervezte meg a Magyar Tanárok és Diákok Találkozója a Magyar Kálvárián sátoraljaújhelyi nyári táborát július 8-14. között. Iskolánkat öt diák képviselte: Ádám Fanni, Erdei Kristóf (10. B oszt.), Gazsi Dóra, Horgos Ármin (9. B oszt.) és Szakács Csongor (9. F oszt.) és iskolánk tanára, Ardelean Klementina.


A szervezők változatos programokkal vártak bennünket.
Az ünnepélyes megnyitó helyszíne a Magyar Kálvárián volt, ahol köszöntőt mondott Szamosvölgyi Péter polgármester, Dr. Orosz Atanász görög katolikus püspök, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Bajnóczi Gábor a Rákóczi Szövetség részéről.


A következő napok változatos és tartalmas programok jegyében teltek: Széphalomban megkoszorúztuk Kazinczy Ferenc sírját és meglátogattuk a Magyar Nyelv Múzeumát, ökumenikus istentiszteleten vetünk részt, látogatást tettünk a felvidéki Borsiba, Dobóruszkára, Nagyszelmencre, Nagykaposra, sportversenyeken és versmondó versenyen vettünk részt, történelmi előadásokat hallgatunk: prof. dr. Raffay Ernő Trianon, Mihályi Molnár László Felvidék ma, Kiss Dénes A magyar ősnyelv törvényei és titkai, Csomor Lajos (Szent Korona- kutató) Őfelsége, a Magyar Szent Korona című előadásait. Ezen kívül megnéztük Dézsy Zoltán Ügynökök a paradicsomba mennek című filmjét, meglátogattuk Sárospatakon a Nagykönyvtárat és a Rákóczi-várat, kirándultunk a Magas-hegyre Magyarország leghosszabb libegőjével, a Credo Verséneklő Együttes, a Retrock, és az Idiot Side könnyűzenei koncertjein szórakoztunk, a 8Kor Színház Kiáltó szó című előadását néztük meg, illetve a táncházat is kipróbáltuk a Boróka Néptáncegyüttes vezetésével.


Élményekkel gazdagodva tértünk haza az egyhetes táborozásról.


ADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁNADYSOK A MAGYAR TANÁROK ÉS DIÁKOK TALÁLKOZÓJÁN A MAGYAR KÁLVÁRIÁN

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional