Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.


2011. március 15.





A haza javát előmozdítani szent kötelesség címmel a1848/49-es forradalom és szabadságharc szellemét felidéző zenés irodalmi összeállítást mutattak be az Ady Endre líceum X- XI.-es tanulói.


A zsúfolásig megtelt díszteremben Fleisz Judit igazgatóhelyettes méltatta nemzetünknek, az összmagyarságnak legnagyobb ünnepét, majd elhangzottak Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Juhász Gyula versei, illetve írásai.


Az előadás felelevenítette a nagyváradi eseményeket is: már március 6-án a bihari liberálisok vezére, Szacsvay Imre felvállalta a polgárok mozgósítását, valamint a követelések jegyzékbe foglalását, melyet Irinyi János, mint a márciusi ifjak egyike Pestre vitt, és ez lett a 12 pont egyik legfőbb alapja.


A diákok felelevenítették a Váradi proklamáció közzétételének eseményeit, melyek két nappal előzték meg a pesti eseményeket. Majd felidézték Beöthy Ödön alakját és szerepét a bihari történésekben, valamint a főispáni székfoglalóját melyben kifejti: “A haza javára működni a legparányibb hely is elég, s a haza javát bármily állásban előmozdítani szent kötelesség.”


Az iskola tánckarának előadásában verbunkost, illetve csárdást tekintettek meg a diákok, majd felhangzott nemzeti imánk, melyet közösen énekelt a közönség és a fellépőkkel.


Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.Március 15-i ünnepi megemlékezés az Adyban.

 
(c) 2024 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional