Ady logo
AdyEndre Líceum Nagyvárad

Ady logo Nyílt nap volt az Adyban


2010. december 10.



Nagyvárad - Pénteken nyílt napot szerveztek a nagyváradi Ady Endre Középiskolában az ötödikes és a kilencedik diákok szülei számára, ismerkedés céljából. A tanintézet kórusa és tánckara is fellépett.


Pénteken az Ady Endre Középiskola vezetőtanácsa, tanári közössége és reprezentatív szülőbizottsága nyílt napot szervezett az ötödikes és a kilencedikes diákok szülei, illetve hozzátartozói számára azzal a céllal, hogy bemutassa a tanintézetben zajló oktatási-nevelési tevékenységet. A találkozó a díszteremben kezdődött délután 5 órakor, ahol Tóth Márta igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, amiért olyan sokan érdeklődtek az esemény iránt, bebizonyítva ezáltal, hogy milyen "fantasztikusan jó közösséget alkotnak", melynek tagjai nagy célok megvalósítására képesek. Megjegyezte: a pedagógusok a 21. század gyermekeit nevelik, ami nem is akármilyen feladat, tekintettel arra, hogy belőlük lesznek szülők a 21. században. Hozzátette: szeretünk fanyalogni, sokszor talán jogosan, és közben megfeledkezünk arról, hogy feltegyük a kérdést: mi magunk hogyan járulhatunk hozzá személyesen ahhoz, hogy változtassunk a dolgokon, és szebb kilátásaink legyenek.



Előadások



A megfontolandó mondatok után fellépett a iskola kórusa és tánckara, a tehetséges diákokat Buna Boglárka zenetanárnő készítette fel. A színvonalas műsor után a résztvevőket az osztályfőnökök kalauzolták végig az épületben, a tanárok pedig a szaktermekben bemutatták azokat a felszereléseket, tanterveket, alternatív tankönyveket és szabadidős foglalkozásokat, melyek meghatározói, illetve eszközei a mindennapi iskolai tevékenységnek.








































 
(c) 2018 Ady Endre Líceum Nagyvárad

Valid XHTML 1.0 Transitional